Rólunk írták

Szentendre és Pomáz közigazgatási területének határán fekszik a Visegrádi-hegység délkeleti „végváraként” is értelmezhető Kő-hegy. Nomen est omen: az említett települések felől közelítve valóban látványos sziklaletörések hívják magukra figyelmünket. A természeti kincsek mellett azonban van itt még valami, ami miatt méltán híres ez a hely a turistatársadalom számára. Ez pedig nem más, mint a hegy lapos fennsíkján található Kő-hegyi menedékház, amely ugyan nem a legrégebbi, nem a legmagasabban fekvő, és nem is a leginkább elszigetelt turistaház az országban, mégis hűen idézi a magashegyi menedékházak hangulatát. Aki betér ide, bizony hajlamos lesz megfeledkezni arról, hogy a térkép tanúsága szerint egy mindössze 367 m magas kiemelkedésre kaptatott fel, és nem egy alpesi vagy kárpáti hegycsúcsra. Leginkább ezért mutatjuk be a hazai turistaházak közül elsőként a Kő-hegyi házat.

A Magyar Turista Egyesület (MTE) Szentendrei Osztálya által épített menedékház tavaly ünnepelte 80 éves fennállását, ugyanis (mintegy tízévnyi előkészítő munkát követően) 1933. szeptember 23-án avatták fel az akkor még csak egyszintes épületet, melynek lapos teteje a későbbi emeletráépítésig (erre 1940-ben került sor) kilátóteraszként funkcionált. A házat megálmodója, a MTE Szentendrei Osztályát 1920-ban megalapító Czibulka János gyógyszerész után nevezték el. A második világháború után a turistaegyesületek működése fokozatosan ellehetetlenült, 1949-ben pedig a menedékházakat is államosították. Természetesen ez a ház sem kerülhette el sorsát: eleinte a Turistaházakat Ellátó Vállalat üzemeltette, majd ennek megszűntével különböző vendéglátó vállalatok vették át a stafétát, később pedig a Pilisi Parkerdőgazdaság kezelésébe került, amely jelenleg is az állami tulajdonjog gyakorlója. A rendszerváltás idején és az azt követő években (1988 és 1993 között) zárva tartották, és valószínűleg csak kis híja volt annak, hogy sok társához hasonlóan ez a ház is tönkremenjen.

Ha a tulajdonjogot nem is sikerült visszaszereznie, az üzemeltetési jogot 1993 áprilisában végül megkapta az építtető jogutódja: a HÓD Honismereti Turistaegylet. Jelenlegi gondnoka, Schramkó Péter 2008 óta vezeti a házat, lelkes csapatával példaértékű módon állnak hozzá a feladatokhoz. Kezelésükben az utóbbi évek során szép fejlődésen ment keresztül a menedékház (csak a nagyobb munkákat említve: kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtésrendszert, felújították a konyhát és az elektromos rendszert, megoldották a csapadékvíz elvezetését és tárolását, valamint bővítették a főépületet és a gondnoki házat, illetve kialakították az ifjoncok körében igen népszerű állatsimogatót). Mindez a kedvező bérleti konstrukció, különböző pályázati források és a mindenkori gondnok finanszírozásában, illetve adakozásból és önkéntes munkával valósult meg (jó példa erre a ház melletti zászlórúd története). A tavaly meghirdetett turistaház-felújítási program részeként aztán a tulajdonos Pilisi Parkerdő Zrt. is beállt a sorba, és a tél folyamán saját forrásból megoldotta a menedékház tetőszerkezetének teljes cseréjét, az emeleti szobák hőszigetelését, illetve a ház elektromos hálózatának, fűtési rendszerének és konyhájának felújítását. Emellett kiépítettek egy új, biológiai szennyvíztisztítót, valamint befejezték a gondnoki lakást is. A felújított épületet idén március 15-én adták át a nagyközönségnek (a munkálatok során a ház egyébként folyamatosan üzemelt).

A Kő-hegyi menedékház turistautakon Pomáz, Szentendre, Dömörkapu és Lajos-forrás felől egyaránt jól megközelíthető (gyalogosan), így könnyen beleilleszthetjük a környéken tett barangolásainkba. Közvetlen környezetének látványosságai között találjuk a Kő-hegy platójának délkeleti sziklatornyait, például a jellegzetes formájú Gomba-sziklát, amit „Napóleon kalapja” néven is emlegetnek. S bár a császár őfelsége tudomásom szerint nem járt itt, kultúrtörténeti érdekességként megemlítendő, hogy Petőfi Sándor 1845-ben – barátaival Vahot Imrével és Vachott Sándorral Esztergomba menvén – tényleg megmászta a Kő-hegyet (a kilátóhelyen, ahol megpihentek, 1958 óta emléktábla hívja fel a figyelmet a jeles eseményre). Nem messze a háztól egy kis tó küzd a túlélésért (időnként kiszárad, de csapadékos időben újra megtelik vízzel), a szomszédos Cseresznye-hegy nevezetessége pedig a szerkezeti mozgások révén kialakult Vasas-szakadék (a 2-3 m széles, mintegy 40 m hosszan nyíltan futó sziklahasadék könnyen bejárható, de klausztrofóbiásoknak nem ajánlott). Utóbbi látványosságok Dömörkapu felől esnek útba, de egy Kő-hegyi körséta keretében rövid idő alatt felkereshetők akkor is, ha más irányból érkeztünk a házhoz.

A fedett teraszról nyíló kapun belépve az előtérben találjuk magunkat. Ez a helyiség elsősorban télvíz idején tesz jó szolgálatot, amikor a mínuszokból átzsilipelünk rajta a tágas, cserépkályha által fűtött étkezőbe, melynek falain a házzal kapcsolatos turistarelikviák és képek sorakoznak. A kiszolgálópult túloldala már a konyha területe: itt készülnek a finomságok, amik nem kevés rajongót szereztek már a háznak. Vegyük például a „kőlevest”: neve alapján első hallásra talán valamiféle troll-eledelre asszociálnánk, de nem kell megijedni; valójában a tátrai menedékházakban megszokott, sokak által magasztalt káposztás-kolbászos-tejfölös fogásról van szó. Tízből kilenc hegymászó ezt ajánlja! :-) Ha a levessel valamiért mégsem szimpatizálnánk, kaphatunk zsíros kenyeret, vagy ízletes sült kolbászt is, nem fogunk csalódni azokban sem. A vendégkönyv bejegyzéseit lapozgatva pedig megállapítható, hogy a gyerekek körében egyértelműen a palacsinta viszi a prímet... A kínálatot házi készítésű szörpök, retró csokik stb. egészítik ki. Az itt megszálló vendégek reggelit és vacsorát is rendelhetnek, előzetes megbeszélés szerint. Ha pedig saját magunk szeretnénk bográcsban főzni valamit a ház melletti tágas réten, annak sincs akadálya: az üzemeltetők tudnak ehhez eszközöket kölcsönözni nekünk.

A szálló részleg az emeleti részen található, ahol 4 és 8 fekhelyes szobákban (emeletes faágyak) 24 főig tudnak helyet biztosítani (télen központi fűtéssel). Itt van továbbá a szállóvendégek részére fenntartott közös mosdóhelyiség is. Ejtsünk pár szót a szobafoglalás menetéről: első lépésként a ház honlapján, vagy e-mailben jelezhetjük foglalási szándékunkat és egyéb ehhez kapcsolódó igényeinket az üzemeltetők felé (pl. saját hálózsákban szándékozunk-e aludni vagy kérünk ágyneműt, illetve hogy szeretnénk-e étkeztetést). Ők erre küldenek majd egy visszaigazoló levelet, ami tartalmazni fogja a számlaszámot, amelyre a foglaló összegét át kell utalnunk. Szállásfoglalásunk csak ennek beérkezése után véglegesedik, ekkor megjelenik majd a honlapon elérhető foglalási naplóban is (jut eszembe, érdemes még az egész procedúra elején egy pillantást vetni erre a naptárra, főleg ha hétvégéről van szó). Ha esetleg nem férnénk már el, vagy nomádabb körülmények között szeretnénk éjszakázni, a ház mellett térítés ellenében sátorozni is lehet (mosdóhasználattal).

A Kő-hegyi menedékháznak mindössze egyetlen gyenge pontja van, ez pedig a vízellátás kérdése. A helyzet a helyszín adottságainak következménye: a hegy tetején ugyanis nem fakad forrás, és vezetékes víz sincs. Az üzemeltetőknek így mindig az aktuális esővízkészletekkel kell gazdálkodniuk; amikor ez elfogy, nincs más megoldás, mint lajtos kocsival hozatni a városból. Éppen ezért nagyon felelősen kell bánniuk a vízzel (élelmezési célra gyakorlatilag csúcstechnológiát képviselő rendszerrel tisztítják meg), épp úgy, mint bármely hasonló adottságú magashegyi menedékházban (pl. a Júliai-Alpokban, vagy akár a Magas-Tátrában – lásd a Hunfalvy-völgyi menedékház ismertetőjét). Íme hát egy újabb párhuzam… Mi magyarok egyébként hajlamosak vagyunk az ivóvíz bőséges meglétét alapértelmezettnek venni mindenhol, de ez korántsem áll fenn sok helyen (bizony, még „bezzeg-Ausztriában” sem). A hiányosság ebből a szempontból erényként is felfogható: a Kő-hegyen megtanulhatjuk, hogy a vízkészleteket meg kell becsülni, és hogy a tiszta víz nagy kincs! (Megkockáztatom, hogy környezettudatosságra nevelés céljából egy hétvége a menedékházban jobban célt ér, mint tíz Víz Világnapi rendezvény, de ezt csak halkan mondtam…)

Verdikt: Aki szeretné megidézni egy igazi menedékház hangulatát, de éppen nem áll módjában messzebbre utazni, nézzen fel a Kő-hegyre. Akár egy napi túra keretében keressük fel a nemrég megújult turistaházat, akár több napra szeretnénk elvonuluni a „lenti világból”, nem fogunk csalódni a szolgáltatásokban. A háziak vendégek iránt tanúsított szeretete és tisztelete még a felújításnál is többet nyom a latban – nem hiába lett az elmúlt évtized során egyre népszerűbb célpont a korábban bezárt (majdhogynem felszámolt) létesítmény. Reméljük, hogy a megkezdett munkát töretlen ívben folytatja (folytathatja) tovább a csapat, és tevékenységük még hosszú ideig szolgálhat például más hazai turistaházak számára, legyenek azok régiek vagy éppen vadi újak...

Írta: Budai Péter

(http://www.menedekhaz.info/kohegyi)